2016. szeptember 26. – Hétfő

   Egyszer az a kérdés merült fel a tanítványok között, hogy ki a  legnagyobb
   közülük. Mivel Jézus ismerte szívük gondolatait, odahívott egy  gyermeket,
   maga mellé állította,  és így  szólt tanítványaihoz: Aki  befogadja ezt  a
   gyermeket az én  nevemben, engem fogad  be. Aki pedig  engem befogad,  azt
   fogadja be,  aki  engem küldött.  Mert  aki  a legkisebb  köztetek,  az  a
   legnagyobb. Ekkor  János vette  át a  szót: Mester,  láttunk valakit,  aki
   ördögöt űzött ki a  te nevedben. Megtiltottuk neki,  mert nem követ  téged
   velünk együtt.  Jézus így  válaszolt:  Ne tiltsátok  meg, mert  aki  nincs
   ellenetek, az veletek van.
   Lk 9,46-50

   Elmélkedés:

   A Szentírás a kezdetektől fogva hirdeti, hogy az igazán értékes  dolgokat,
   életünk leginkább megbecsülendő kincseit  nem kiverekedjük magunknak,  nem
   megharcolunk érte  és nem  erőszakkal  szerezzük meg,  hanem  ajándékként,
   jutalomként kapjuk. Sok  mindenért meg  kell küzdenünk az  életben és  nem
   várhatjuk azt, hogy minden jóban ingyen, munka nélkül részesüljünk, de ami
   igazán értékes az életünkben, azt Isten adományaként kapjuk.
   Mindezek  fényében  nem   sok  értelme   van  az   emberek  egymás   közti
   versengésének. Az apostolok azon vitatkoznak,  hogy ki a nagyobb  közülük.
   És mi is  feltehetjük a kérdést:  ki a  nagyobb ember? De  mi értelme  van
   ennek a kérdésnek?  Miért akarnánk a  másik ember fölé  kerülni? És  miért
   akarnánk őt magunknál  kisebbnek látni? Isten  mindannyiunkra úgy  tekint,
   mint gyermekeire és  nem tesz  különbséget az emberek  között. Jóságát  és
   szeretetét  mindenki  felé  kimutatja.  A  gyermek  azért  lehet  példa  a
   keresztény ember számára, mert elfogadja szülei gondoskodását,  törődését.
   Nem törtet, nem tülekszik, nem akar  mások elé kerülni, hanem elfogadó  és
   engedelmes. Ezzel a lelkülettel fogadjunk  mindent, amit Isten ad  nekünk.
   Így valósul meg bennünk és növekszik általunk az Isten országa.
   © Horváth István Sándor
    
    

   Imádság:

   Istenem,  Uram,   Teremtőm  és   Megváltóm,   újítsd  meg   ma   bensőmben
   Szentlelkedet, végy be fogadott gyermekeid sorába, mint újszülöttet,  hogy
   örvendve hirdessem az  ígéret fiaival:  elnyertem kegyelmed  árán, amit  a
   természet nem adott meg.

 2016. szeptember 25. – Évközi 26. vasárnap, a Szentírás vasárnapja

   Abban az időben: Jézus a következő példabeszédet mondta:
   „Volt egy gazdag  ember. Bíborba és  patyolatba öltözködött, és  mindennap
   dúsan lakmározott. Volt egy Lázár nevű  koldus is, ez ott feküdt a  kapuja
   előtt, tele fekéllyel. Szívesen jóllakott  volna az ételmaradékból, ami  a
   gazdag ember asztaláról lehullott, de abból sem adtak neki. Csak a  kutyák
   jöttek, és nyalogatták a sebeit.
   Meghalt a koldus,  és az  angyalok Ábrahám  kebelére vitték.  A gazdag  is
   meghalt, és eltemették. A pokolban, amikor nagy kínjai közt  feltekintett,
   meglátta messziről  Ábrahámot  és  a keblén  Lázárt.  Felkiáltott:  Atyám,
   Ábrahám! Könyörülj rajtam! Küldd el Lázárt, hogy ujja hegyét vízbe  mártva
   hűsítse nyelvemet. Iszonyúan gyötrődöm ezekben a lángokban.
   Fiam –  felelte Ábrahám  –,  emlékezzél rá,  hogy  milyen jó  dolgod  volt
   életedben,  Lázárnak   meg  mennyi   jutott  a   rosszból.  Most   ő   itt
   vigasztalódik, te  pedig odaát  gyötrődöl. Azonfelül  köztünk és  köztetek
   nagy szakadék tátong, hogy aki innét át akarna menni hozzátok, ne  tudjon,
   se onnét ne tudjon hozzánk átjönni senki.
   Akkor arra kérlek, atyám – kiáltotta  újra –, küldd el őt atyai  házunkba,
   ahol még öt  testvérem él. Tegyen  bizonyságot előttük, nehogy  ők is  ide
   jussanak a gyötrelmek helyére.
   Ábrahám ezt felelte: Van Mózesük és vannak prófétáik. Azokra hallgassanak.
   Ám az erősködött:  Nem teszik,  atyám, Ábrahám!  De ha  valaki a  halottak
   közül elmenne hozzájuk, bűnbánatot tartanának.
   Ő azonban így felelt: Ha Mózesre és a prófétákra nem hallgatnak, még ha  a
   halottak közül támad is fel valaki, annak sem hisznek.”
   Lk 16,19-31

   Elmélkedés:

   Üdvösségre vezető szó
   A Szentírásban  számos olyan  csodálatos történet  és lélekemelő  gondolat
   van, amelyek  Isten  szeretetéről, a  gondviselésről  és az  ő  irgalmáról
   szólnak.  Különösen  is  igaz  ez  az  evangéliumokra,  Jézus  életére  és
   tanítására, akinek személyében és  személyén keresztül megismerhetjük  azt
   az Istent, aki  mindenkor szeretettel  fordul felénk.  Nagyon hasznos,  ha
   rendszeresen olvassuk ezeket a történeteket, mert vigasztalást és  reményt
   nyújtanak számunkra.  Ha  mindezek  mellett olyan  szándékkal  olvassuk  a
   Szentírást, hogy abban felfedezzük  az üdvösségre vezető igazságot,  akkor
   nem állhatunk  meg a  részleteknél,  hanem úgy  kell tekintenünk  a  szent
   szövegek  egészére,  hogy   azok  valóban   Isten  üzenetét,   útmutatását
   közvetítik számunkra.  Mert éppen  ez a  kinyilatkoztatás szándéka.  Isten
   azért  tárja  fel  előttünk  önmagát   és  közli  velünk  üzenetét,   hogy
   vágyakozzunk az ő megismerésére és a  vele való életre, és törekedjünk  az
   üdvösségre. Keresztény  emberként  szilárdan  hisszük,  hogy  a  Szentírás
   üzenete nem csupán egyes kiválasztott személyeknek vagy népnek szól, hanem
   minden embernek. A  Szentírásban Isten szavát,  mint az emberek  üdvössége
   érdekében  kimondott  teljes  és   végső  szavát  olvashatjuk.   Teljesnek
   mondhatjuk ezt az üdvözítő  isteni szót, mert  ennek ismerete elég  ahhoz,
   hogy az örök életre, az  üdvösségre jussunk. Itt természetesen nem  csupán
   elméleti ismeretről van  szó, hanem a  megismert igazság szerinti  életről
   is. És végsőnek  is nevezhetjük  ezt az üdvösségre  vezető tanítást,  mert
   Isten már nem változtatja  meg tervét és nem  szegi meg ígéretét.  Fiának,
   Jézus   Krisztusnak    kereszthalálával   örökre    kiengesztelődött    az
   emberiséggel,  elfogadta   azt   az   áldozatot,  amelyet   Jézus   a   mi
   üdvösségünkért hozott.
   Szent Pál  apostol a  következőket írja  a rómaiakhoz  címzett  levelében:
   „Milyen nagy Isten  gazdagságának, bölcsességének  és tudásának  mélysége!
   Mennyire megfoghatatlanok  az  ő  ítéletei, és  kifürkészhetetlenek  az  ő
   útjai!” (Róm 11,33). Isten titkai, rejtett szándékai nem  értelmetlenséget
   jelentenek, hanem  egy  magasabb rendű  igazságot,  mégpedig azt,  hogy  ő
   mindent megtesz az emberek megváltása és üdvözítése érdekében. Az ember  a
   maga önzésében és kicsinységében nehezen érti meg ezeket a szándékokat, de
   az Úr szenvedése  és halála  egyértelműen jelzik számára,  hogy Isten  nem
   ismer korlátokat és határokat a szeretetben.
   Ma, a  Szentírás  vasárnapján Jézusnak  azt  a példabeszédét  olvassuk  az
   evangéliumban, amelyik  a  gazdag emberről  és  a szegény  Lázárról  szól.
   Halála után Lázár  az üdvösségre,  a jócselekedeteket  elmulasztó és  csak
   önmagának  élő   gazdag  pedig   a   kárhozatra  jutott.   A   példabeszéd
   figyelemreméltó része Ábrahám és az elkárhozott gazdag párbeszéde. Ábrahám
   emlékeztet arra, hogy Isten a mózesi  törvények és a próféták szava  által
   pontosan megmutatta az embereknek az üdvösség  útját, de a gazdag ezt  nem
   ismerte fel.
   A mai  evangélium üzenete  ez: van  Szentírásod, amelyben  Isten  feltárja
   előtted az  üdvösség útját.  Hallgass a  Szentíráson keresztül  megszólaló
   Istenre!  Kövesd  azt  az  utat,  amelyet  Isten  mutat  neked,  és  akkor
   eljuthatsz az örök életre!
   © Horváth István Sándor
    
    

   Imádság:

   Mindenható Istenünk! Azzal a szándékkal olvassuk a Szentírást, hogy rád, a
   te szavadra,  üzenetedre figyeljünk  és  téged hallgassunk.  Segíts,  hogy
   észrevegyük azt  is, hogy  te  meghallgatsz minket  és éppen  a  Szentírás
   üzenete által  válaszolsz  emberi  kérdéseinkre.  Szomjazunk  igazságodra,
   készséges szívvel hallgatunk téged, aki utat mutatsz számunkra. Tanulékony
   lélekkel figyelünk rád és kifejezzük készségünket, hogy tanításod  szerint
   akarunk élni.  Alakítsd át  életünket  a te  éltető és  üdvösségre  vezető
   igazságoddal!

 2016. szeptember 24. – Szombat, Szent Gellért püspök és vértanú

   Abban az időben Jézus ezt  mondta apostolainak: Ne féljetek azoktól,  akik
   megölik a testet, de a lelket  nem tudják megölni. Inkább attól  féljetek,
   aki a lelket is, a testet is a pokolba taszíthatja. Egy fillérért ugye két
   verebet adnak?  És mégsem  hull  a földre  egy  se közülük  Atyátok  tudta
   nélkül! Nektek pedig  minden szál  hajatokat számon  tartják! Ne  féljetek
   hát: sokkal  többet értek  ti a  verebeknél! Ha  valaki megvall  engem  az
   emberek előtt, én is megvallom őt Atyám előtt, aki a mennyekben van. De ha
   valaki megtagad engem az emberek előtt,  én is megtagadom őt Atyám  előtt,
   aki a mennyekben van.
   Mt 10,28-33

   Elmélkedés:

   Felidézve magunkban Jézus  szenvedéstörténetét, elcsodálkozunk azon,  hogy
   az Úr mennyire megadóan fogadta, milyen nagy türelemmel viselte az őt  érő
   bántalmazásokat. A fájdalom  és a szenvedés  ilyen türelmes  elviselésére,
   valamint a  halál  önkéntes vállalására  csak  az képes,  aki  nem  tartja
   feleslegesnek, hanem értelmét látja a  szenvedésnek vagy hisz abban,  hogy
   nem a halálé az utolsó szó.
   Ez a  megállapítás  nem  csak  Jézusra  igaz,  hanem  mindazokra,  akik  a
   keresztény évszázadok során vértanúhalált szenvedtek. A mai napon ünnepelt
   Szent Gellért püspök és a többi vértanú azzal a hősies lelkülettel tűrte a
   bántalmazásokat, amit Jézustól tanultak. A Krisztust megelőző idők  embere
   úgy gondolta, hogy  a szenvedés  szégyen, büntetés, amelyet  Isten mér  az
   emberre. Jézus helyteleníti, szenvedésével pedig gyökerében megváltoztatja
   ezt az elképzelést. Miként az  ő esetében a másokért vállalt  szenvedésnek
   van értelme, mert  megszerzi a  megváltást, ugyanúgy  a vértanúk  esetében
   abban nyer értelmet a hitükért vállalt szenvedés, hogy például szolgálnak.
   Példa a hívő közösség számára,  amelynek tagjai megerősödnek hitükben,  és
   példa  a  világban   élők  számára   a  hit  értékéről   és  erejéről.   A
   megpróbáltatások türelmes viselését Isten az örök élettel jutalmazza.
   © Horváth István Sándor
    
    

   Imádság:

   Fogadd szívesen Uram,  Istenem, fölajánlásomat  és végtelen  dicséretedre,
   fogyhatatlan magasztalásodra irányuló  vágyódásomat, hiszen ezek  kijárnak
   neked, mert kimondhatatlanul nagy és hatalmas vagy. Ezzel fordulok  hozzád
   és szeretnék  hozzád fordulni  minden nap,  minden időben,  és arra  kérek
   minden mennyei lelket, minden benned hívőt, hogy velem együtt adjon  hálát
   neked és dicsőítsen téged.

 2016. szeptember 23. – Péntek

   Amikor egyszer Jézus egyedül imádkozott, és csak tanítványai voltak  vele,
   megkérdezte tőlük: „Kinek tartanak engem az emberek?” Ők így  válaszoltak:
   „Van, aki Keresztelő Jánosnak, van, aki Illésnek, mások szerint viszont  a
   régi próféták közül támadt fel valaki.”
   Ő tovább kérdezte:  „Hát ti  kinek tartotok engem?”  Péter válaszolt:  „Az
   Isten Fölkentjének.”  Jézus  rájuk  parancsolt, hogy  ezt  ne  mondják  el
   senkinek. Majd hozzáfűzte: „Az Emberfiának sokat kell szenvednie. A vének,
   főpapok és írástudók elvetik őt, megölik, de harmadnapra feltámad.”
   Lk 9,18-22

   Elmélkedés:

   Heródes vélekedése kapcsán a  tegnapi elmélkedésben megemlítettük, hogy  a
   nép körében  sokan hiszik  azt, hogy  Jézus a  Messiás, mert  tanítása  és
   rendkívüli cselekedetei egyre ezt igazolják, vagy legalábbis erre utalnak.
   Ez a gondolat folytatódik  a mai evangéliumban, s  ez alapján már  könnyen
   megértjük,  hogy  miért  kérdezi   Jézus  tanítványait  arról,  hogy   mit
   gondolnak, mit hisznek róla az emberek. A tanítványok válaszából  kiderül,
   hogy a  nép már  sejti,  hogy Jézus  lehet a  Messiás,  és ez  a  vélemény
   juthatott el Heródeshez is.
   Ezt követően a tanítványok véleményére kíváncsi Jézus, s Péter  válaszából
   kiderül, hogy ők is Isten küldöttének, Isten Fölkentjének tartják  Jézust,
   mondhatjuk így is:  Jézus az  Isten által Fölkent  Messiás. E  válaszokból
   Jézus  tehát  megtudja,  hogy  kezd  kialakulni,  formálódni,  hogy  az  ő
   személyéhez  kötik  a  messiásra  vonatkozó  ígéretek  beteljesedését.   A
   messiási küldetésről, szerepről alkotott  emberi elképzelések azonban  nem
   egyeznek azzal, amit Isten akar.  A nép uralkodót, politikai vezetőt  vár,
   Isten viszont olyan Messiást küld, aki szenvedéssel és halállal  teljesíti
   megváltói küldetését.  Erről  az  isteni  szándékról  beszél  a  mi  Urunk
   tanítványainak, amikor megjövendöli a rá váró szenvedést és halált.
   © Horváth István Sándor
    
    

   Imádság:

   Életem Ura, Jézus  Krisztus! Te  teljes odaadással  figyelsz a  betegekre,
   mindazokra, akik  testi vagy  lelki bajban  szenvednek. A  szeretet és  az
   irgalom nyelvén szólsz  hozzájuk. Megérinted  őket, hogy  meggyógyuljanak.
   Kezed gyógyítja a beteg testrészeket, irgalmad gyógyítja a bűnös lelket. A
   te gyógyító érintésedet várja a testem. A te irgalmas érintésedet várja  a
   lelkem. A te szeretetteljes érintésedet várja a szívem. Megnyitom  előtted
   szívemet: érints  meg engem  irgalmaddal! Érints  meg és  segíts, hogy  az
   evangéliumhoz méltóan éljek!